Nyomtatás

 

Megemlékezés a II. világháborús emlékműnél

     2010. január 17-én, vasárnap, 11.30 órakor egyesületünk és a JMK szervezésében a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonákra emlékeztünk. A doni katasztrófa hadtörténelmünk legnagyobb veszteséggel járó fejezete volt, százezrek estek el, kerültek hadifogságba, vagy tűntek el mindörökre.

 

    Az ünnepséget Dóczi Barna szavalata nyitotta, majd Kossuth Gergő egy katonadalt énekelt. Emlékező beszédet Venczel Csaba önkormányzati képviselő mondott. "Emlékezünk és emlékeinkkel éltetjük őket, mert hisszük, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek." - fogalmazott a szónok. Ezt követően Pápa Város Önkormányzata, a Pápai Bázisrepülőtér, a NATO Nehéz Légiszállító Ezred, a Pápai Huszáregyesület, a Honvéd Bajtársi Klub, az Acsády Szakképző Iskola, és a megjelent emlékezők helyeztek el koszorúkat és virágokat a hősök tiszteletére. A megemlékezés gyertyagyújtással és a Szózat hangjaival ért véget.

 

Részvétel a 10. Doni Emléktúrán

     A Don-kanyarban hősként elesett honvédeknek állít emléket az az emléktúra, amelyet  2010. január 28-30-án, immáron 10. alkalommal rendezett a MATASZ hagyományőrző tagozata.

 

 

     Embert próbáló körülmények között meneteltünk a Héreg - Tarján - Bajna - Tata útvonalon. Az útba eső emlékműveknél tisztelettel hajtottunk fejet hős katonáink emléke előtt. A menetoszlopban a magyarok mellett olasz, román és német tartalékos katonák is felfedezhetők voltak. A civil érdeklődők számára remek lehetőség volt megismerkedni a korabeli egyenruhákkal, fegyverekkel és egyéb katonai felszerelési tárgyakkal.

 

 

I. világháborús megemlékezés Csetényben

     2010. február 27-én, szombaton 15.30 órakor Csetényben I. világháborús megemlékezésen vettünk részt, amelyet annak az 53 katona tiszteletére rendeztek, akik a Nagy Háborúban hősként vesztették életüket.

      A civil kezdeményezés a régi iskolánál található emlékműnél ünnepi beszéddel vette kezdetét. Németh Vilmos, intézmény vezető szónoklatában méltatta a közel 100 esztendővel ezelőtt élt katonák tetteit, majd egy vezérkari tiszt visszaemlékezéseiből hallhattunk részleteket. Az imádság, valamint a koszorúzás után az ünnepség a református közösségi teremben folytatódott, ahol Molnár István, a suri általános iskola igazgatója jelentős számú érdeklődő előtt  foglalta össze a háború, illetve az ahhoz vezető fontosabb eseményeket korabeli fotó és filmanyag segítségével. Végezetül zenés irodalmi összeállítás következett, amelyet a település lakói közösen adtak elő.

 

10 éves a Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz

     2010. március 11-én, csütörtökön 8.30 órakor az alcsoportunként működő Győri Lovas Nemzetőr Díszszakasz alapításának 10. évfordulóját ünnepeltük a Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskolában.

     Simon Róbert Balázs alpolgármester beszédében megköszönte a szakasz eddig nyújtott tevékenységét, ezután elismerésképpen oklevelet adott át az iskola igazgatőnőjének és Vígh Attilának, a csapat életre hívójának. Bolla Kálmán, egyesületünk elnöke szintén köszöntötte e jeles évforduló alkalmából a győrieket, majd ajándékként átadta Kerpel Péter művésztanár fénnyel rajzolt alkotásait, amelyek a tavalyi Pápai Történelmi Napokon készültek, és a győri szakasz tagjait is ábrázolják. Az ünnepség lószemlével folytatódott, ahol az iskola 12 lovát csodálhatták meg a meghívott vendégek.

 

A nagyszebeni csata Várpalotán

     Veszprém megye önkormányzata Várpalota önkormányzatával összefogva rendezte meg 2010. március 15-én a  központi ünnepségét az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulója alkalmából.

 

 

     A rendezvényen bemutatták a megyeszékhely lengyel partnervárosából, Tarnówból érkezett Erdélyi körkép című festmény reprodukcióját is. A 43 m széles és 3 m magas panorámakép az eredeti festmény kicsinyített mása. A képen megörökített nagyszebeni csata, a Bem által vezetett erdélyi hadjárat befejező csatájaként vonult be a történelembe. E csata felelevenítése apropóján kapott meghívást a rendezvényre maroknyi csapatunk is. Az egyesületünk 18 tagja, kiegészülve 12 Királyi Kardforgatóval rendhagyó műsort adott, korhű ruhákban és fegyverzetben idéztük fel az 1849. márciusában történteket a monumentális festmény előterében. Az ünnepi műsort korhű gyalogos csatajelenettel gazdagítva mutattuk be a győztes csata napjának a képen is megjelenő eseményeit.

 

 

 

A gorlicei áttörés 95. éves évfordulója
 

     2010. május 1-2-án, egyesületünk meghívást kapott a lengyelországi Gorlicében tartott ünnepségre, amelyet az 1915. évi áttörés tiszteletére rendezett a város önkormányzata a hagyományőrzőikkel közösen.

 

   Csapatunk vasárnap délelőtt szentmisén vett részt, amelyen az I. világháborúban elesett katonákra emlékeztünk, különösen azokra, akik a Gorlicei áttöréskor áldozták életüket. A szertartást követően a 95. számú katonai temetőben található emlékműnél róttuk le tiszteletünket a hősi halált halt katonák emléke előtt. A koszorúzás után megtekintettük a városi hadtörténeti gyűjteményt és a hozzá kapcsolódó panoptikumot. Ezt követően díszmenetben vonultunk a város Fő terére, ahol a korabeli tábori élet hangulatát próbáltuk feleleveníteni a többi hagyományőrzővel együtt, majd egy kisebb tűzérségi bemutatóra is sor került. A nap zárásaként a szakadó eső dacára hadijátékon elevenítettük fel a 95. évvel ezelőtt zajlott harci eseményeket az érdeklődők előtt.

 

 

 

16. Rábaközi Veterántalálkozó Bősárkányban
 

     2010. május 23-án, pünkösdvasárnap rendezték meg Bősárkányban immáron 16. alkalommal egyesületünk közreműködésével a II. világháborúban részt vett katonák és leventék találkozóját, amelyen, sajnos egyre kevesebben tudnak részt venni az egykori honvédek közül.

 

   10 órakor a Jánossomorjai Fúvószenekar közreműködésével vette kezdetét az ünnepi megemlékezés, amelyet a hagyományoknak megfelelően, szentmise követett. Ezután a megemlékezők a hősi emlékműhöz vonultak, ahol Szalay Imre polgármester úr köszöntője után Réthey-Prikkel Tibor emlékezett az egykori katonákra, akik életüket áldozták a hazájuk védelmében. A megjelent veteránok közül a 91. esztendős Molnár István, az egykori komáromi 2. önálló huszárszázad őrmestere elevenítette fel az akkori eseményeket. A győri Obsitos Nosztalgia Dalárda színvonalas műsora után a hivatalos ünnepség koszorúzással és a Szózat hangjaival ért véget.

 

 

Hősök napja Tapolcán

     2010. május 30-án, vasárnap zenés ébresztővel kezdődött a Hősök napja alkalmából megrendezésre került emlékünnepség Tapolcán. A színvonalas katonazenét a MH Szentendrei Helyőrségi Zenekar szolgáltatta.

      9 órakor vette kezdetét a hivatalos megemlékezés a régi köztemetőnél található I. és II. világháborús katonai emlékparkban a több száz érdeklődő előtt. Az emlékbeszédet Dr. Ravasz István hadtörténész alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelt főmúzeológusa mondta. Az ünnepélyes zászlószalag átadás, illetve a koszorúzások után a hagyományőrzőkből álló tisztelgő menet a katonazenekari kírérettel a Hősök tere érintésével vonult a Nagyboldogasszony római katolikus templomhoz, ahol kegyeletadó szentmisén vettünk részt. Ezt követően a rendezvények a Dobó István ltp-en lévő Honvéd Sportpályán folytatódtak. 

 

Trianon emlékünnepség városunkban

     2010. június 4-én, pénteken a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulójára emlékeztünk a Millenniumi Emlékparkban. Ezt a napot a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította a magyar országgyűlés.

      Az emlékezésen megjelenteket dr. Kovács Zoltán, városunk polgármestere köszöntötte. Szakály Sándor történész emlékbeszédében szólt a békediktátum következményeiről, annak igazságtalanságáról, amely tönkretette nemzetünket. A beszédeket követően a JMK Vadvirág néptáncegyüttese idézte fel az elcsatolt területek népi kultúráját táncban, zenében, valamint viseletben. Ezután Kossuth Gergő előadásában a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című ének csendült fel. Majd a Pápai Huszáregyesület tagjai és a néptáncosok közösen hajtottak fejet az elszakított országrészeket jelképező kopjafák előtt. Záróakkordként a több száz megemlékező a Városi Fúvószenekar kíréretében átvonult az Országzászlóhoz, ahol koszorúzás zárta a megemlékezést.

 

Győri Történelmi Lovasjátékok

     2010. június 12-én, szombaton került megrendezésre a Győri Történelmi Lovasjátékok a helyreállított kismegyeri Turul emlékmű melletti területen. A szervezésből és a kivitelezésből jelentős rész hárult egyesületünkre.

     Az immár hagyománynak számító rendezvénnyel a francia sereggel vívott 1809-es csatának állítottak emléket a szervezők, valamint a részben közadakozásból megújult emlékmű felavatására is sor került. A hivatalos program 16 órakor kezdődött Szabó János tárogató muzsikájával. Az emlékbeszédek után került sor a Kismegyer Szolgálatáért díjak átadására, illetve az emlékmű koszorúzására. 17 órakor kezdődtek a hagyományőrző programok. Elsőként egyesületünk Lovas Nemzetőr Díszszakasza mutatott be karusszelt, majd a Szondi György nevét viselő Magyar Királyi Kardforgatók Redje gyalogos küzdelmei által nyerhettek ízelítőt a korabeli párviadalokból. Ezt lovagi próba követte, illetve a Nádasdy-huszárok bemutatója tette színesebbé a délutánt. Zárásként az összes hagyományőrző csapat részvételével hadijátékkal elevenítettünk fel egy kuruc-labanc összecsapást.

 

Az Ihászi csatára emlékeztünk

     2010. június 26-án, szombaton, 18 órakor Marcaltő község önkormányzata megemlékezést tartott a 161. éve lezajlott ütközet emlékére. Az eseményre egyesületünk is meghívást kapott, hogy együtt hajtsunk fejet az elesett honvédek emléke előtt.


      Az ünnepi műsor Polczer Sándor polgármester köszöntőjével kezdődött, majd Gosztola István tolmácsolásában hallhattunk egy költeményt. Ezt követően Kerecsényi Zoltán, a pápai Honvéd Bajtársi Klub titkára mondott emlékbeszédet. Az ökumenikus igehirdetést dr. Hankovszky Béla őrnagy, tábori lelkész tartotta. Az obeliszk koszorúzása után a megemlékezők átvonultak a falu szélén található Névtelen Hős nyughelyéhez, hogy itt is elhelyezhessék a megemlékezés virágait. Az ünnepség zárásaként népdalok csendültek fel Szabó Árpádné előadásában, majd fúvószenekari kísérettel közösen énekeltük el a Szózatot.

 

Vivát Huszár! Sárvár 2010.

     2010. július 17-18-án, szombaton és vasárnap, a sárvári Nádasdy Történelmi Fesztivál adott otthont a Vivát Huszár! minősítő tornának. A résztvevő lovascsapatok szombat délelőtt nagyszabású, a hőség miatt embertpróbáló felvonuláson vettek részt a török kort megidéző hagyományőrzőkkel együtt.

     A huszártorna két részből állt: szombat délután a 4 fős rajok mérték össze tudásukat a pályán, vasárnap pedig az egyéni megmérettetés következett. Az akadályok leküzdéséhez szükség volt bátorságra, ügyességre, összpontosításra, valamint bajtársiasságra is. Ezen kívül pontozták az alakiasságot, a megjelenést és az idomítottságot. Rajunkat a versengésen Herédi János zászlós, Schlecht Gyula őrmester, Dóczi Barna és Tóth Gergely tizedesek képviselték. A vasárnapi egyéni megmérettetésen csak tizedeseink álltak rajthoz. A csapatverseny tekintetében a résztvevő 6 csapatból a dobogós  2. helyezést sikerült elérnünk, míg egyéni összevetésben a 19 induló huszárból Dóczi tizedes a 4., Tóth tizedes pedig a 6. helyen ért célba. Gratulálunk a négy résztvevőnek az eredményes szereplésért!

 

    

Pápai Történelmi Napok 2010.

     2010. augusztus 13-14-én rendeztük "Népek Vándorútja" címmel a Pápai Történelmi Napokat, melyek a kr. u. III. és a X. század közötti időszakba kalauzolta el az érdeklődőket.

     Megelevenedtek a hun, avar és magyar törzsi élet mindennapjai, életmódja, szokásai és hitvilága. A gyermekeket honfoglalás kori vándorpark várta. Megismerkedhettek többek között a tarsolylemez domborításával, a sámánfonás technikájával, vagy bepillanthattak a rovásírás rejtelmeibe. A nomád falu életét mesteremberek bemutatója színesítette. A leglátványosabb program a Bajvívó téren zajlott. Felvonultak a honfoglalás korát idéző harcosok, melyek bemutatóit táltos szertartások, sámán énekek és táncok kísérték. A Regélő Fehér Táltos Dalcsoport önálló műsorát is hallhatták a megjelentek. A csataimitáció végén a magyar seregek diadalmaskodtak a bizánci csapatok felett.

 

Pápai Hősök Napja

     2010. augusztus 15-én, vasárnap a hagyományokhoz hűen a Pápai Történelmi Napok rendezvényeinek keretein belül emlékeztünk az I. és II. viágháborúban elesett hős honvédeinkre.

     10 órakor indultak huszárjaink a Lovasiskolától, majd a Lubienszky emléktáblánál fejet hajtottunk egykori parancsnokunk emléke előtt. A díszmenet fúvószenekari kírérettel az I. és a II. világháborús emlékművekhez vonult. A műsor Vígh Eszter szavalatával kezdődött, ezt követően Simon János őrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség pápai parancsnoka tartott emlékbeszédet. Ezt követően a résztvevők elhelyezték az emlékezés és a tisztelet virágait az emlékművek talapzatán. A Pápai Hősök Napja a bajtársi találkozóval zárult, melyen a II. világháborúban részt vett egykori katonák és leventék is részt vettek.

 

Ünnepi szentmise Bécsben

     2010. augusztus 28-án, szombaton Szent István-napi ünnepségen vettünk részt Bécsben a helyi katolikus közösség meghívására.

      A szentmise előtt Simon Ferenc atya, a bécsi magyarok lelkivezetője köszöntötte az egész Kárpát-medencéből érkezett zarándokokat. Az ünnepi szentmise 13 órakor kezdődött a Szent István dómban, amelyet  dr. Márffy Gyula a veszprémi egyházmegye érseke celebrált. Az egyházi megemlékezés után a dóm előtti téren, valamint az érseki palota udvarán kultúrális műsor szórakoztatta a megjelent érdeklődőket.

 

 

Halottainkra emlékeztünk

     2010. október 31-én, vasárnap koszorúzással és gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést tartottunk a Jókai Kör által az első világháborúban elesett katonák emlékére állíttatott keresztnél.

     A megemlékezésen Horváth Ferenc hagyományőrző huszár őrmester tartott emlékbeszédet. A koszorúk elhelyezése és a gyertyagyújtás után az emlékezők átvonultak a második világháborús kereszthez, ahol Varga Sándor hagyományőrző huszár főhadnagy szólt az egybegyűltekhez. A tiszteletadás után az emlékezők a magyar és német katonák emlékére, valamint a pápai térségben a második világháborúban elesett szovjet katonák emlékére 2004-ben állíttatott emlékhelynél is gyertyát gyújtottak.

 

Zászlószentelés Nagycenken

     2010. szeptember 18-án, szombaton a Soproni Huszár Bandérium meghívására zászlószentelési ünnepségen vettünk részt. A HM Hadtörténeti Intézet múzeumában őrzött eredeti zászló hű másolatának felszentelésére a nagycenki Széchenyi kastély udvarán került sor.

 

     A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség nevében Varga Sándor hő. huszár főhadnagy, a monarchia tagozatának alelnöke mondott köszöntőt és méltatta az egykori 9. ezred emlékét. Az eseményen a Széchenyi család is képviseltette magát. A Pápai Huszáregyesület zászlószalagját Horváth Ferenc hő. huszár őrmester kötötte fel. A rendezvény után a meghívott hagyományőrző csapatok ünnepi vacsorán vettek részt, amely szüreti bállal zárult.