Nyomtatás

 

 

A doni katasztrófára emlékeztünk

     A Don-kanyarban, 1943. januárjában hősi halált halt magyar katonákra emlékeztünk 2009. január 18-án, vasárnap. Az akkor szinte teljesen megsemmisült 2. magyar hadsereg katonái egyszerre voltak hősök és áldozatok, akiknek évtizedekig ugyan nem járt tisztelet, tragikus küzdelmüket mégsem sikerült elfeledtetni.
 


     10 órakor ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a doni harcokban részt vett hősök kegyeleti megemlékezése. Az ünnepségen részt vett a Magyar Honvédség Légierő Zenekara Katona János alezredes úr, valamint a soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület Igler Attila hadnagy úr vezetésével.  Az egyházi szertartás után a megemlékezés az Esterházy úti, II. világháborús emlékműnél folytatódott. Dóczi Barna szavalata után Szakály Sándor hadtörténész mondott emlékbeszédet. Ezt követően Pápa Város Önkormányzata, a Pápai Bázisrepülőtér, a NATO Nehéz Légiszállító Ezred, a Pápai Huszáregyesület, a Honvéd Bajtársi Klub, az Acsády Szakképző Iskola, és a megjelent emlékezők helyeztek el koszorúkat és virágokat az emlékmű talapzatára.

 

I. világháborús kiállítás a Munkácsyban

     A Pápai Huszáregyesület és a Munkácsy Általános Iskola közös szervezésében és gyűjtése nyomán kiállítás megnyitóra került sor 2009. február 26-án. A tárlat az I. világháború kitörését megelőző időszakot, valamint a háború eseményeit szedi képekbe.

 

     A kiállított anyagok zömét a zalaegerszegi múzeum és a Hadtörténeti Intézet forrásainak másolata, továbbá Somogyi Győző grafikái és magángyűjtemények képezik. A kiállítást Nagy L. István a Kastély és Tájmúzeum igazgatója nyitotta meg. A korabeli fotográfiákon és grafikákon az I. világháború jelentős eseményei láthatók, amelyek a pápai huszárezredet is érzékenyen érintették. A fő célunk természetesen az, hogy a  Pápai Huszáregyesület teljes gyűjteményét (ruha- és fegyvertárát, dokumentációit) állandó kiállítás keretei között szemlélhessék meg az érdeklődők.

 

Hősiesség és önfeláldozás...

    2009. március 14-én nyílt meg a Hollósy Galériában "a hősiesség és önfeláldozás példáit láttam.." című, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, valamint az ihászi ütközet eseményeit, tárgyi emlékeit bemutató kiállítás.

       A megnyitón dr. Áldozó Tamás alpolgármester köszöntötte a jelenlevőket, a hadtörténeti kiállítást dr. Hudi József főlevéltáros nyitotta meg. A 161 évvel korábbi események meghatározó szerepet játszottak környezetünk történetében és történelmében is. Városunk és környéke becslések szerint mintegy 2000 katonát adott a hovédseregnek, íly módon jelentősen vette ki részét a harcokból. A tárlaton láthatók korabeli grafikák másolatai, ezen időszakból származó kardok és pisztolyok, valamint egyenruha másolatok is. A kiállítás 2009. október 31-ig látogatható a galéria nyitva tartási idejében.

 

Megemlékezés az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára

 

     2009. március 15-én, vasárnap 10 órakor vette kezdetét az emlékünnepség. A szemerkélő eső dacára jelentős számú megemlékező gyűlt össze a Református templom előtti téren.

 

 

     A megemlékezés szónoka dr. Kontrát Károly országgyűlési képviselő volt. Beszédét követően Tűzmadár címmel zenés irodalmi összeállítást láthattak az ünneplők. A hagyományokhoz hűen a városi ünnepségen négyen, Vathy Zsuzsa író, Zsuffa Levente volt kovásznai polgármester, Kövy Zsolt református lelkész, valamint H. Szabó Lajos helytörténész vehette át Pápa Város Díszoklevelét. Az ünnepség koszorúzással és a jelen lévő katonai alakulatok díszmenetével zárult.

 

 

Volt egyszer egy huszárezred...

     2009. május 13-án Zalaegerszegen, a város dísztermébe kaptunk meghívást.

 

      A "Volt egyszer egy huszárezred" - a m. kir. zalaegerszegi 6. honvéd huszárezred története című könyv, és a hozzá kapcsolódó dokumentumfilm, amelyben egyesületünk tagjai alakítják a 6. ezred huszárjait, bemutatójára. A filmet Lovas Tibor, a ZTV elnök-szerkesztője, a kötetet dr. Lugosi József ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatója, valamint dr. Kiss Gábor százados, az intézet munkatársa készítette. A könyvet dr. Ravasz István hadtörténész méltatta a meghívottak előtt. A film- és a könyvbemutató egy feledhetetlen időutazással ajándékozta meg a résztvevőket.

 

 

 Emléktábla a tavaszi hadjárat tiszteletére

 

    Bogyoszlón 2009. május 24-én, 10 órakor avatták fel az 1848–49-es szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratának tiszteletére készített emléktáblát, melyen a bogyoszlói szabadságharcos hősöknek állítottak emléket.

 

 

    A polgármester asszony köszöntője után Szalay Pál mondott ünnepi beszédet, majd közösen leplezték le az emléktáblát. Az ünnepségen részt vettek a pápai honvéd hagyományőrzők is.

 

 

 

15. Bősárkányi Veterántalálkozó

 

 

    2009. május 31-én, vasárnap délután, a megelőző évekhez hasonlóan, a Pápai Huszáregyesület részvételével tartották a tizenötödik bősárkányi veterántalálkozót.

 

    A Hősök Napi megemlékezésen több, mint húsz helyi és környékbeli egykori veterán és levente is megjelent. A település főterén Néma Sándor a győri levéltár vezetője és a kilencven éves Molnár István emlékezett a "daliás" időkre. A rendezvényt Szalay Imre polgármester nyitotta meg, majd a résztvevőkkel együtt szentmisén vettünk részt. A hivatalos megemlékezés a világháborús emlékműnél emlékbeszédekkel és koszorúzással ért véget.

 

Hősök Napja Tapolcán
       

    2009. május 31-én Tapolcán, a régi köztemetőnél lévő I. és II. világháborús Katonai Emlékparkban megemlékező ünnepségre került sor immár tradicionális jelleggel, amellyen egyesületünk is részt vett.

 

     

    Ünnepi beszédet mondott Császár László polgármester. Ezt követően az amerikai, német, orosz és magyar - a két világháborúban elesett - mártírok emlékoszlopánál helyeztük el a kegyelet koszorúit, többek között a Tapolcai Honvéd Kultúrális Egyesület, MH Szentendrei

Helyőrségparancsnokság, valamint a Német Kisebbségi Önkormányzat képviselői. Ezután Pintér Ferenc honvéd tűzszerész sírjához vonultunk át, ahol Horváth Gábor, a helyi Honvéd Kultúrális Egyesület elnöke emlékezett. A Hősök Napja rendezvényeinek zárásaként a Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomban szentmisére került sor.

 

 

A napóleoni csatára emlékeztünk


     2009. június 11-én tartottunk emlékünnepséget az Anna-téren a Napóleoni háború 200. évfordulója tiszteletére.

     A díszszakaszunk szakadó esőben vonult a felállítási helyére. A hímnuszt követően dr. Hermann István, a Kulturális Bizottság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Kincses László olvasta fel Napóleonnak a pápaiakhoz intézett kiáltványát, majd Nagy L. István, a gróf Esterházy Károly Kastély- és Tájmúzeum igargatója megtartotta emlékbeszédét. Ezután a megjelentek koszórúkat helyezetek el a francia katonák emlékét őrző keresztnél. Egyesületünk 3 ágyúlövéssel tisztelgett az elesett katonák emléke előtt.


Fény napja - a tűz éjszakája


     2009. június 20-án, szombaton 3. alkalommal rendeztük meg a "Fény napja - a tűz éjszakája" nyári napforduló ünnepet a Hagyományok hegyén.
 

     A mostoha időjárás ellenére hat hagyományőrző csapat mutathatta be a gyalogos, illetve a lovas programját. Volt kézműves vásár, népzene és néptánc is. A 20.14-kor meggyújtott tüzet másnap 3.50 percig, a napfelkeltéig tápláltuk. A jövőben még több hagyományőrző csapat részvételével szeretnénk megtartani a rendezvényt.

 

Kuruc-napok Pétfürdőn


     2009. június 27-én, szombaton a pétfürdői "Péti Nyár" rendezvénysorozat keretein belül a Kuruc-nap programjait próbáltuk színesebbé tenni.

 

     Az egymást követő színvonalas bemutatók és programok, amelyeken a helyi kézművesek és amatőr csoportok egyaránt részt vettek 9 órakor kezdődtek. A Kecskés együttes koncertje után kezdődhetett el a kuruc kori felvonulás, vitézi bemutató és természetesen a hadijáték. A több, mint egy órás bemutatónk ízelítőt adott az érdeklődők számára a korabeli fegyverek használatáról, a gyalogos-lovas küzdelem, illetve a lovasok egymás ellen vívott harcmodorjáról. A fénypont mégis a hadijáték volt, amely a kuruc csapatok győzelmével végződött.

 

 


 

Pápai Történelmi Napok

 

     2009. augusztus 14-15-én zajlottak városunkban a  Pápai Történelmi Napok, melyet az 1848/49-es szabadságharc 160. évfordulójának jegyében szerveztünk.

Több ezren voltak kiváncsiak a hétvégei eseményekre. A programsorozat péntek reggel '48-as honvédsírok koszorúzásával kezdődött, délután pedig a veszprémi Méretes Szabó Kft. által készített egyenruhákból nyílt kiállítás a Hollósy Galériában. Ezután huszártoborzót tartottunk a Fő téren Pápa Város Fúvószenekarának segédletével, majd a több száz hagyományőrző menete elindult a Bajvívó tér felé. A pápai ífjak rövid műsora után városunk polgármestere, dr. Kovács Zoltán köszöntötte a nézőket és a résztvevőket. Az eseménysorozatot Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg. Szombaton az érdeklődők a huszártábor életébe kaptak bepillantást. A nap leglátványosabb eseményére a Bajvívó téren került sor, közel 200 katonai hagyományőrző és a Vadvirág Néptáncegyüttes közreműködésével megelevenedett az 1849. június 27-én lezajlottihászi ütközet, a napot a Kormorán együttes koncertje zárta.

 

Pápai Hősök Napja

 

     Vasárnap délelőtt a megemlékezések a Huszár ltp-en, az egykori laktanya helyén, emléktábla avatással kezdődtek.

     11 órakor a református templom előtt álló emlékmű, majd a Lubienszki emléktábla koszorúzása következett, majd a díszmenet az I. és a II. világháborús emlékművekhez indult. Az ünnepiműsor elején szavalat és múltidéző katonadalok hangzottak el, ezt követően Nárai László százados, tábori lelkész mondott emlékbeszédet. A Pápai Hősök Napja a bajtársi találkozóval zárult, melyen a II. világháborúban részt vett egykori katonák és leventék is részt vettek.

 

100 éve született Galántai (Gajárszky) István

 

 

 

     Születésének 100. és igazgatói kinevezésének 61. évfordulója tiszteletére ünnepi megemlékezést tartottak szeptember 5-én, szombaton a Türr István Gimnázium és Kollégiumban.

 

 

 

      Az ünnepség az igazgató úr sírjánál kezdődött az Alsóvárosi temetőben, ahol a családtagokon kívül egykori barátok, ismerősök, valamint volt tanítványok is részt vettek. Ezt követően a gimnáziumban folytatódott a megemlékezés, ahol egykori tanítványok és kortársak idézték fel néhai tanáruk, kollegájuk alakját, és saját élményeiken keresztül mutatták be annak nagyszerű jellemét, emberségét. Végezetül az intézmény előterében található emléktáblánál a jelenlevők elhelyezték a megemlékezés koszorúit, virágait.

 

 

Fénnyel rajzolva...  

   

     2009. november 7-én, 18 órakor volt a megnyitója a Jókai Mór Művelődési Központ színházépületének emeleti előterében Kerper Péter művésztanár fotókiállításának, melynek témája az idén megrendezésre került Pápai Történelmi Napok.

      A tárlat megnyitóján Bolla Kálmán, a Pápai Huszáregyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd rövid műsort láthattak a megjentek az egyesület táncosai és zenekara előadásában. A fényképeken visszaidéződnek a Történelmi Játékok emlékezetes eseményei a csatajelenetektől a huszárfelvonuáson át egészen az emlékművek katonai tiszteletadással történő koszorúzásáig.